Egészen pontosan március 4-én kaptuk a felkérést a portugál Icon Music Agencytől egy 13 állomásos(nak induló) turnéra a szingapúri Impiety és a svéd Setherial társaságában. Mindösszesen pár óránk volt arra, hogy eldöntsük, elvállaljuk-e. Természetesen belevágtunk, bár Sömit akkor vették fel az új munkahelyére, így neki elég necces volt. Végül nem is tudta elvállalni a turnét, helyette Sándor Tomi játszott velünk, aki azóta már a zenekar tagja lett. 

Mivel már ekkor körvonalazódtak a lehetőségek a május végi Mayhem turnén való részvételre is, Balázs úgy döntött, hogy beruház egy buszba. Ez meg is történt, a zenekari Transitba viszont az út előtt egy héttel egy figyelmetlen hölgy teljes gázzal belehajtott. Remek. Gyorsan kellett intézkedni, így végül a Dirty Dance-es Angyal buszával vágtunk neki az útnak.

A tényleges turné előestéjén még lenyomtunk egy bulit Dunaszerdahelyen a CasketGarden társaságában. Mivel én a zenekari próbákon egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam részt venni, nekem ez volt az első közös zenélésem Tomival. Remekül vizsgázott, jöhet velünk a turnéra. :)

A koncert után egyből indultunk is tovább, hiszen időben Németországba kell érnünk, ahol csatlakozik hozzánk a másik két banda.

1. nap: Berlin, K17

Kora délután érkeztünk meg a találkozó helyszínére. Ennek az volt az ára, hogy még Szlovákiában megbüntettek minket gyorshajtásért, de hát sietni kellett. A másik busz Bandris nevű cimboránkkal már ott várt. Hamarosan megérkeztek a másik bandák tagjai is, túlestünk a bemutatkozáson. Egyelőre nincs nagy cimborálás, gondok viszont akadnak. Először is, nem fér be az összes cucc a buszokba. Másodszor, a turnémanager nincs sehol. Ő pár óra múlva előkerült, de a cuccok továbbra sem férnek be. Mindegy, elindulunk, mert késésben vagyunk, a cuccokat plusz autó hozza utánunk. A buszbeosztás szerint mi utaztunk egy buszban az Impiety-vel, a többiek pedig a másikban. 

Késéssel értünk oda a K17 klubhoz, amit már ismertünk, hiszen a 2005-ös Skyforger turné is innen indult. Ismerősként üdvözöltük a helyi szervezőt is, aki közölte, hogy vagy utolsónak játszunk, vagy egyáltalán nem. A kedves fogadtatást megköszönve az első opciót választottuk. A felfordulás oka, hogy a turné három zenekarán kívül fellép egy helyi banda és az Inquisition is. Mivel nem volt sok idő, a klub saját backline-ját használtuk.

A merch-es srác nem nagyon akarta árulni a cuccainkat (pedig benne volt az egyezségben), ezért saját kézbe vettük a dolgokat. Ezek után otromba viccek céltáblájává vált szegény, amihez hamarosan csatlakozott a többi banda is.

Az ellátás a szokásos turnékaja volt (tészta, ezúttal nem paradicsomos, hanem kínai szósszal), sör, üdítő és egyéb fontos dolgok is akadtak bőven. Itt találkoztunk először a turnémenedzserrel, Jose-val. Alacsony, köpcös, kopasz, amolyan Sömi fazon. Tehát az első benyomás pozitív, a zenekari értekezlet keretében megtartott keresztelőn kiérdemelte a Don Padrafos nevet. A többi banda koncertje rendben lement. Már javában pakoltunk fel a színpadra, mikor is szólt a helyi szervező, hogy 10 percünk van. Döntsünk, játszunk-e, vagy sem. Úgy határoztunk, hogy legyünk annyira karakánok, hogy 10 percre nem állunk ki. Dühünkben összecsomagoltuk az összes megmaradt kaját és italt, amit magunkkal vittünk a szállásra. Szerencsénkre ez a klub feletti emeleten lévő kollégium-szerű szállóban volt. Az este további része ismerkedéssel, és fogyasztással telt. Ez a kombináció Király Attinál (akinek saját megállapítása szerint úgy áll a haja, mint Darth Vader sisakja) különösen bevált, aki extrém haverkodósra itta magát.

2. nap: Day off (szabadnap)

A day off nem jó. Több szempontból sem. Egyrészt nincs koncert (mert végül is azért jöttünk). Másrészt, ha nincs koncert, nincs ellátás sem, tehát saját zsebre megy az étkezés (hogy az italról ne is beszéljünk). Ráadásul halálra lehet unni magunkat. 

Ez utóbbira szerencsére nem került sor, mert Berlin azért elég nagy város. Beiktattunk egy kis városnézést, és mivel a német konyha elég kiábrándító, egy-egy western hamburgert is elfogyasztottunk. Felkerestünk egy olcsó szupermarketet is, ahol feltankoltunk élelmiszerrel, sörrel, borral és röviditalokkal. 

A szabadnap arra is jó volt, hogy a gitárosok beállítgassák a „közös” erősítőkön a saját hangzásukat. Ezzel ismét eltelt pár óra, fogytak a sörök is, megkezdődtek a cimborálások. Érdekes, hogy mennyire vegyes nemzetiségű csapat jött össze. A svéd Setherialban a dobos és az egyik gitáros, a szingapúri Impiety-ben pedig a dobos és a bőgős olasz. A merch-es srác holland, Padrafos pedig portugál.

Az este további része féktelen mulatozással telt, egészen addig, míg meg nem érkezett Jose a rossz hírrel. A hamburgi koncertet a rossz elővételi jegyeladásokkal indokolva lemondta a szervező. Remek. Talán ha előző nap nem a Gorgoroth játszik a városban, több szerencsénk lett volna. A szervező a honlapján persze a turnébusz meghibásodására hivatkozott. No comment.

3. nap: Hamburg, Markthalle – helyett Berlin

A day off nem jó. Az előző napnál felvázolt gondolatmenet itt is érvényes. De legalább visszavisszük az üres üvegeket a boltba, és a tegnapi összeg feléért vásárolunk ugyanannyi italt, egy csomó kaját, és egyebeket. 

Az ötlet onnan jött, hogy Balázs és Bandris unalmas perceik egyikében találtak egy bezárt ajtajú szobát. Miután különböző eszközökkel sikerült kinyitni az ajtót, egy komplett konyhát találtak ott. Több sem kellett, irány a szupermarket, ahol vettünk egy zenekarnyi félkész kaját, majd megnyitott Balázs Konyhája. Óriási lakomát rendeztünk: volt pizza, lasagne, sült krumpli, sült virsli. Az egészben az volt a legjobb, hogy mivel a többiek nem tudtak erről, gerilla módszerekkel kellett az egészet végrehajtani. Amíg a többi banda városnézésen volt, gyorsan letudtuk a főzést, és ők már csak a fejedelmi vacsora végét láthatták. Így kell ezt. Hátravolt még egy megbeszélés, mivel a sok cucc még mindig nem fér be a buszokba. A plusz autót a költségek miatt elvetették, így szegény merch-es srác (aki a Harry Potter nevet érdemelte ki) cuccainak nagy része egy futárcégre lett bízva, hogy vigye haza Hollandiába.

4. nap: Antwerpen, De Rots 

A hajnali kelés után a 730 km-es táv miatt hosszú út állt előttünk. Szerencsére a buszban volt DVD lejátszó, így nem unatkoztunk útközben sem. No, nem mintha szokásunk lenne. Mivel rajtunk kívül egy szingapúri és két olasz utazott a buszban, a filmnézést inkább passzoltuk. Szerencsére sok koncert DVD-vel felszerelkezve (Iron Maiden, Metallica, Volbeat, Emperor, Pantera, stb.) indultunk útnak, úgyhogy a szórakozás garantált volt. Mivel Impiety-ék (a bőgős Andreat leszámítva) is nagy Maiden fanok, a Flight 666 kiváló választásnak bizonyult.

Délután érkeztünk meg Antwerpenbe. A klubot iszonyat macskaköves utakon lehet megközelíteni, ami Moha Bá-t, a GPS-t annyira megviselte, hogy inkább leugrott a helyéről, csak ne kelljen tovább dolgoznia. A De Rots klub a belvárosban található, egy utca sarkán. Érdekes, hogy a klub közepén helyezkedik el a színpad, ahová a megérkezés után fel is cuccoltunk. A kipakolás után jöhetett a kaja, ami itt rizses hús volt, kevés hússal. A szokásos hűtőnyi sör, vagy italjegyek helyett itt pengetőket kaptunk, azzal lehetett fizetni a pultnál. Nyitó zenekarként fellépni egyszerre rossz és jó is. Azért rossz, mert a későn érkezők lemaradhatnak a műsorról, és azért jó, mert általában csak a főbandának és az első zenekarnak van lehetősége rendes beállást csinálni. Ezt beárnyékolta kicsit, hogy Necó és Tomi késve érkeztek vissza a városból (el kellett vinni a buszokat egy biztonságos parkolóba), úgyhogy kicsit rohanós lett az első koncert eleje. Ennek ellenére taroltunk, több pólót és cd-t adtunk el, mint a főbandák. Ehhez az is hozzátartozik, hogy már-már pofátlanul olcsón adtuk őket.

A koncert után Jose megbeszélésre hívta a zenekar képviselőit. Gáz van az annabergi szervezővel, elmarad a másnapi koncert. Ezen kívül fizetni kellett a plusz szállásért, valamint a backline bérlésért a berlini klubnak. Ez utóbbi költséget egyenesen a mi nyakunkba akarta varrni, mivel szerinte mi nem értünk oda időben. Balázs azonban nem hagyta annyiban, és közölte, hogy egyrészt azért késtünk, mert rá vártunk, másrészt ha még egyszer előfordul az, hogy ilyen költségeket ránk akar verni, vagy nem játszhatunk valahol, fogjuk a buszokat a backline-nal együtt, és irány Magyarország. Ez hatásosnak bizonyult. Sőt, a többi banda is Balázs mellé állt.

A klub itt is úgy volt kialakítva, hogy a koncertterem felett volt a szállás. Ez nagyon jó és kényelmes megoldás. Mivel Antwerpen piros lámpás negyede elég híres, Balázzsal úgy döntöttünk, hogy érdemes ott is körülnézni, ha már itt vagyunk. Persze szigorúan mindent a szemnek, semmit a brének alapon. Nos, nem kellett csalódnunk, bőséges volt a felhozatal. A meglepetés akkor ért minket, mikor visszaértünk, és zárva volt a klub. A telefont persze senki sem vette fel, úgyhogy tanakodtunk egy kicsit az utcán, hogy mitévők legyünk. Végül úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk benyitni a szomszéd házba. Sikerült is, és félve bár, de felmentünk a lépcsőn. Legnagyobb meglepetésünkre találtunk egy átjárót abba az épületszárnyba, ahol a szállásunk volt, így elégedetten térhettünk nyugovóra.

5. nap: Annaberg-Buchholz, Gleis3 – helyett Antwerpen

Az ismételt day off miatt ma nem kellett korán kelni, így bepótolhattuk az elmúlt éjjel elmaradt alvást. Késő délelőtt keltünk, majd a szokásos kávé után városnézésre indultunk. A kávézásban egyébként Király Atti vitte a prímet, aki koffein nélkül valószínűleg nem is tudna élni.

Antwerpen belvárosa nagyon hangulatos, olyan, mintha valami mesebeli helyen lennénk. Nagyon szép épületeket láttunk, és a katedrális is lenyűgöző. Az éhségünk viszont megálljt parancsolt a turistáskodásnak, így egy olasz étterem teraszán költöttük el ebédünket.Ezután visszatértünk a klubhoz, ahol kiadták a napi tervet, miszerint elindulunk Greifswaldba, a másnapi koncert helyszínére. Mivel Greifswald Németország északi részén található, a távolságot jelentősre saccoltuk. És valóban, Moha bá, a GPS 820 km-es távolságot jelzett ki. De aki beszáll egy turnébuszba, ne csodálkozzon, ha azzal utazni kell, ugye? Így nem volt más hátra, párszor megnéztük a Flight 666 koncert részét, valamint a Metallica francia DVD-jét. Útközben volt lehetőségünk még jobban megismerkedni és összebarátkozni az Impiety tagjaival. Igazán remek srácok.

A vezetésben ezúttal Necó jeleskedett, aki az út nagy részét lenyomta. Miután átadta a kormányt, egy 10 alkohol fokos literes sörrel jutalmazta magát. Amit még több üveg normál sör követett. Mire Greifswaldba értünk, a buszban tetőfokára hágott a hangulat. És a buli még csak ott kezdődött. Talán mondanom sem kell, hogy megint a magyarok mulattak legjobban. A tanulság pedig az, hogy az ottani meggyes sörrel nem árt vigyázni, irdatlan fejfájás lesz tőle másnap.

6. nap: Greifswald, Juz Klex

A Juz Klex valójában egy ifjúsági központ, amit ez alkalommal elleptek az ördögimádó zenét játszó muzsikusok. Két teremben lettünk elszállásolva, pontosan olyan beosztásban, ahogy a buszban utaztunk. Kezdtek kialakulni a klikkek. Szerencsére mi az Impiety-ékkel nagyon jól megértettük egymást, úgyhogy semmi probléma nem volt. Pár dolgon eleinte kicsit fennakadtak (pl. finggyújtás, vagy hogy Tomi begyújtott dezodorral fertőtleníti a cipőjét), de utána már együtt nevettek velünk, sőt, ők is beszálltak az ökörködésbe.

Mivel az egész napot itt töltöttük, akadt mód egy kis városnézésre is. Mivel azonban Greifswald nem egy metropolisz, én inkább végigaludtam a délelőttöt. Délután kaptunk egy-két melegszendvicset, két láda sört, majd jöhetett a beállás. Utána következett a vacsora. A turné legjobb ellátását itt kaptuk. Volt gombás raguleves, lasagne, többféle hús és zöldségek. Mindenki teletömte a gyomrát, és bizony a sör is elfogyott. Ebben most Kovács Atti vitte a prímet, a délután folyamán sikerült cimborálósra innia magát, valamint a fő tanácsadó szerepet is kellően elsajátította.Maga a koncert jól sikerült, tele volt a klub, szerencsére vették a zenénket és a pólóinkat is. A koncert előtt kaptunk még két láda sört, és ebből lettek is bonyodalmak, de erről később. A koncert után a közös pakolásra fittyet hányva bevetettem magam az ágyba, és azonnal elnyomott az álom.

7. nap: Leipzig, Hellraiser

Jose szokás szerint hajnalban ébresztett minket, mi pedig a szokásosnál is nehezebben szálltunk be a kisbuszba. Az út jó hangulatban telt, köszönhetően annak, hogy mindannyian végigaludtuk. Útközben a helyi konyha iránti szenvedélyes érdeklődésünk jegyében meglátogattunk egy Mekit is, ahol teletömhettünk gyomrunkat.

A Hellraiser egy két teremből álló koncertterem komplexum. Legnagyobb meglepetésünkre a nagyteremben játszottunk, ahol a plakátok tanúsága szerint több nagy kaliberű koncertet is rendeztek már. A turné legnagyobb, legprofibb, legjobban felszerelt helyszínére érkeztünk meg.Bőségesen feltöltött backstage és étkező várt minket: hús, zöldség, gyümölcs és édesség is bőven jutott mindenkinek.

A turnécsomaghoz hozzácsapódott egy másik turné keretében még három zenekar is, így most nem elsőként, hanem negyedikként léptünk fel. Elég jó formában léptünk színpadra, jól játszottunk, a hangzás pedig tényleg kiváló volt. Az amúgy tisztes számú közönség ugyan kicsit elveszett abban a nagy hodályban, de a hangulatra nem lehetett panasz. Az Impiety dobosa, Janko szerint ezen az estén mi teljesítettünk a legjobban. Szerintem is.A koncert után jött a meglepetés, mikor is az előző napi fogyasztásunk eredményeként megvonták tőlünk aznapra a sört. Impiety-ék a bajban is barátnak bizonyultak, úgyhogy nem maradtunk sör nélkül. Jose ezt látva ettől a naptól kezdve egy rekesz sört mindig eldugott a Setherial buszba. Valószínűleg azóta is azon kuncog, hogy mi ezt nem vettük észre.

Mivel ismét 900 km állt előttünk, ezért nem volt időnk szálláson alvással fecsérelni az időnket, így a buszban aludtunk, miközben derék sofőreink kezébe adtuk életünket.

8. nap: Lonato, Olden Live Club

Lonato Olaszország északi részén található, a festői Garda-tótól pár km-re. Csodaszép hegyes vidéken keresztül vitt az utunk, nem győztünk nézelődni, ill. fotózni. Nekem különösen izgalmas volt az út, lévén (akármilyen meglepő is) most jártam először Olaszországban. El is határoztam, hogy addig nem nyugszom, amíg egy eredeti olasz pizzát nem eszem. Előre elárulhatom, hogy nem sikerült.

Ezen a turnén bevett gyakorlat volt, hogy mindig hajnalban indultunk, és túl korán értünk oda egyes helyszínekre. Ez most sem volt másképp, egy csomó ideig várhattunk a klubnál, mire bármi is történt. Ezt az időt arra használtuk fel, hogy a többi bandával kitárgyaltuk, hogy Jose mekkora hülye.

A szokásos beállás után volt még 2 óra szabadidőnk a kezdésig. Ezt turistáskodásra használtuk fel. A helyi várban növénykiállítást és vásárt rendeztek, ezt végig is néztük. A legjobban az egyik teremben lévő kitömött madárkollekció tetszett, bár azóta sem tudom, hogy mindez hogy jött a növényekhez. A várból gyönyörű látványban lehetett részünk, szép kilátás nyílt a Garda-tóra és az azt körülvevő hegyekre. Mikor visszaértünk a koncert helyszínére, azt vettük észre, hogy a két helyi banda felzabálta az összes kaját. Ebből volt is egy kis félreértés, mivel az utánunk 5 perccel érkező svédek meg azt hitték, hogy mi tüntettük el. Persze minden megoldódott, kaptunk újabb adagokat, mindenki jóllakott.A koncert elég visszafogott volt, a kifestett koncertlátogatók az ortodoxabb black metalra voltak inkább vevők, és minket is utolért az utazás okozta kimerültség.A buli után még hajnalig tartó italozás, beszélgetés volt a műsor. Mivel volt pár olasz is köztünk, ezért az ő barátaik is eljöttek a koncertre, úgyhogy a jó hangulat adott volt. Aki akart, önköltségen szállodában töltötte az éjszakát, mi a klubban alvást választottuk a kényelmes matracokon. A legrosszabbul a Setherial dobosa járt, aki kifizette a szobáját, majd úgy berúgott, hogy ott aludt velünk a földön, a zenekaruk háttérvásznába bugyolálva.

9. nap: Day off

A day off néha nem rossz. Ha az ember ennyi ideje úton van, és sokadmagával tölti a mindennapjait, néha jól jön egy-egy olyan nap, amikor nem kell többszáz km-t zötykölődni a szűkös, de legalább büdös buszban.

Mivel két busszal voltunk, az a döntés született, hogy mindenki azt csinál amit akar, csak érjünk oda Bécsbe. Impiety-ékkel úgy döntöttünk, hogy Bécs helyett inkább Lonatoban töltünk el egy kis időt. Mivel a dobos Janko olasz, nyelvi nehézségeink sem voltak, és kvázi idegenvezetőként is közreműködött a nap folyamán. A másik olaszt, a bőgős Andreat elcseréltük Bandrisra, aki addig a másik buszt vezette. Andrea nem bírta már a Maiden túltengést a DVD lejátszóban, úgyhogy inkább átkéredzkedett a Setherial buszába. Mi csak örültünk neki, mert Bandris azért mégiscsak közénk tartozik.

Először is egy olasz fagyizót kerestünk fel. A nyalós poénokat ezúttal kihagyva megállapítottuk, hogy mindannyiunk közül kedvenc sofőrünk a legtruebb, mert ő még fagyiból is a fekete színűt választotta. Igaz, hogy nem önszántából, de a fagyis leány nem értette az általa beszélt Hoch Deutsch-ot.

Ezután elmentünk a Garda-tóhoz, ahol a zenekar bátrabb tagjai megmártóztak a jéghideg vízben. Tomi keltett egy kis feltűnést szénné varrt hátával és karjaival, de mikor Jankoval nekiálltak hattyút szelidíteni, minden olasz meggyőződhetett arról, hogy a zord külső mit is takar.

Pár korsó sör elfogyasztása után felkerekedtünk, hogy keressünk egy hangulatos, de a pénztárcánknak megfelelő (azaz olcsó) ristorantét. Mivel a környék eléggé turista-központú, ez nem is volt egyszerű. De megláttunk egy táblát, amit követve sok-sok km-t haladva, a hegytetőn egy tisztáson megtaláltuk a megfelelő helyet. Egyedüli vendégként kisajátítottuk a kerthelyiséget, ahol jóféle pastát és grillezett húsokat ettünk. Pizza sajnos nem volt. Shyaithant viszont sikerült kicsit megijeszteni, mikor közöltük vele, hogy a steak amit eszik, valójában lóból van. A finom vacsora után elindultunk Bécsbe, ami nem is volt olyan egyszerű. A lényeg, hogy a hegy tetejéről úttalan utakon tudtunk csak lemenni. Elmesélni úgysem lehet, hogy milyen helyeken jártunk, de mikor végre normális útra értünk, Balázs, aki a soros sofőr volt, óriási tapsot kapott. A nagy megkönnyebbülést megünneplendő Király betette a Stress Kísértetkastély lemezét, hogy együtt énekelhessük, hogy „Indulnak már Bécs felé a városból a rockerek”.

10. nap: Bécs, Escape Metalcorner

Újabb 750 km megtétele után érkeztünk Bécsbe, ahol már javában hajnalodott. Impiety-éket gyorsan kitettük a közös szálláson, mi pedig Bandrisék felé vettük az irányt, ugyanis ő már évek óta Bécsben él feleségével. Hulla fáradtan tértünk nyugovóra, de mire felébredtünk, Bandris neje, Noémi finom ebédet készített nekünk. A szokásos tisztálkodási körök után elindultunk a koncert helyszínére.

Az Escape Metalcorner nevéből is jól kikövetkeztethetően egy sarkon található. A klub kétszintes, a felső szinten van a kocsmarész, azt alsón pedig a koncertterem. Ez utóbbinak a pakolásnál nem nagyon örültünk. Ahogy annak sem, hogy Jose lemondta a két romániai koncertet. A szervező nem tudta garantálni, hogy kifizeti az ígért pénzt, úgyhogy inkább úgy döntött, hogy nem vállalja be a rizikót. Igazából meg lehet érteni.

Itt egy helyi banda is fellépett, úgyhogy mi másodikként játszottunk. A klub nem túl nagy, de talán épp ezért elég jól megtelt. Az osztrákok híresen halvérűek, így pár lelkesebb ember kivételével nem nagyon szedték szét a klubot. De azért a tapsból ítélve tetszett a produkciónk. A koncertre ellátogatott a „soproni különítmény” is, akiknek ezúton is köszönjük!

A koncert után egyből a buszba vágtuk magunkat, hogy végre hazai földön tölthessük az éjszakát. Impiety-ék is jöttek velünk, Necó és Kovács Atti jóvoltából nekik sem kellett a bécsi szálláson aludniuk. Mikor megálltunk az első magyar benzinkúton, Shyaithan jól bevásárolt Sacher tortából (amúgy is nagy édesség kedvelő), mondván, hogy megkóstolja a magyar ízeket. El kellett keserítenem, hogy az bizony nem magyar, de vettem nekik egy-egy Túró Rudit, ami nagyon ízlett nekik. Még feltankoltunk pár sörrel, és jó hangulatban tettük meg a Budapestig hátralevő kilométereket.

11. nap: Budapest, Kék Yuk

Már világos volt, mire Budapestre értünk. Először Jankot és az Attilákat tettük ki a Kovács rezidenciánál, majd Necó, Shyaithan és én Óbuda felé vettük az irányt, ahol a szingapúri óriással osztoztam a vendégszobán. Miután kialudtuk magunkat, Necó felesége, Zsófi egy hamisítatlan magyar ebéddel lepte meg a társaságot. A húsleves és a lecsós pörkölt ízlett a messziről jött vendégnek, de a mákos süti láttán felszaladt a szemöldöke, ugyanis drogszármazékot sejtett az összetevők között. Persze ilyenről szó sem volt.

Délután elindultunk a Kék Yuk felé, ahol számunkra a turné véget ért. Ugyanis a turné előtt úgy döntöttünk, hogy tartjuk magunkat ahhoz az elhatározásunkhoz, miszerint a budapesti debütálásunkra a MetalFest-en kerüljön sor. Így ide már csak segédkezni, ill. mulatni, turnét temetni jöttünk. Sajnos a budapesti közönség mérsékelt érdeklődést mutatott az esemény iránt, de semmi sem tudott megakadályozni minket abban, hogy jó hangulatban teljen az este.

Hangulatunkat az is emelte, hogy Shyaithan néha el-elsütött egy-egy tőlünk tanult (szalonképtelen) kifejezést a konferálások között. Valamint az Anal Madonna c. számukat nekünk ajánlotta. Ez tényleg jólesett.

A Setherial szettje után kezdetét vette a turnétemetés. Nyíltak a pénztárcák, sorakoztak a pálinkák a pulton. Miután mindenki kellően kapatos lett, Jose közölte a zenekarokkal, hogy nincs szállás, mivel az eredeti terv szerint egyből indultunk volna tovább Bukarestbe. Egyből öröm költözött a szívekbe. A zenekarok egyik fele Balázsnál, a másik fele Attiláéknál, páran pedig a buszban aludtak. „Kényelmes” lehetett, de legalább szokták a közeget, ugyanis a búcsúzkodás után útra keltek, hogy Angliában folytassák a turnét. Immár nélkülünk.

Konklúzió:

Az egyetlen kérdés, amit egy turné után érdemes feltenni magadnak az az, hogy ha holnap megállna a zenekari busz a házad előtt, hogy csináljuk meg újra, beszállnál-e. Részemről a válasz egyértelműen igen.

 PZ